#Faludy György

A félholtra ünnepelt hazatérő – újra kiadták Faludy György 1988-ban százezer példányban megjelent legendás önéletrajzát

Öt és fél órán át dedikált 1988-ban a második emigrációjából első alkalommal hazalátogató Faludy György, akivel nemcsak a hírnevét megalapozó Villon-átköltései tértek vissza Magyarországra, de akkor indult hódító útjára a vihart kavaró regényes önéletrajza, amelynek nemrégiben az ötödik kiadása jelent meg.



Alexander Faludy: Megpróbáltunk nem olyanok lenni, mint a nagyapám. Aztán valamilyen szinten olyan lettem

Nagyapját valószínűleg szórakoztatná, édesapját viszont kissé elborzasztaná, hogy néhány éve végleg Magyarországra költözött – vallja Alexander Faludy. Faludy György újságíróként dolgozó unokája Angliában született, ahol először a Cambridge-i Egyetem egyik legfiatalabb hallgatója, majd anglikán pap lett, végül Budapesten talált otthonra. A hvg360-nak adott interjújában arról is beszélt, miért haragudott nagyapjára és mi hozta el kapcsolatukban a megbékélést. HVG-portré.








Faludy György plüss rókája azért gazdára talált - videó

Mandzsettagombtól bögrén, jegyzeteken és szerzői példányokon át kiadatlan versekig összesen 113 tételt bocsátott árverésre a költő eladósodott özvegye csütörtök este. Licitálás nem volt sok. Faludy Fanny arra a kérdésre, hogy mi lesz a most szétszóródott és az el nem kelt tárgyak sorsa, nem tudott válaszolni.

B.N.

Senkinek sem kellett Faludy György Kossuth-díja

Nem kelt el Faludy György 1994-ben átvett Kossuth-díja a budapesti Pintér Aukciósházban csütörtök este tartott árverésen. A költő kiadatlan erotikus és más témájú verseit, leveleket, személyes tárgyakat, valamint köteteinek autográf javításokkal ellátott szerzői példányait kínálták az érdeklődőknek. Elkelt egyebek mellett a bögréje, a kanadai bevándorlási azonosítási kártyája és a szamovárja.

MTI



Faludy Fanny tönkrement

Faludy Fanny, a költő Faludy György özvegye egy férje emlékét őrző múzeumot akart létrehozni, de tönkrement anyagilag és most egy panellakásban él a költő hagyatékával.

hvg.hu

"Az életet jöttem méltatni" - leleplezés a Damjanich utcában

A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten. A költő Magyarországra visszatérése előtt tisztelgő első köztéri emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere leplezte le.

MTI



Száz éves lenne Faludy György

Száz éve született Faludy György; a négy évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas költő, műfordító élete bővelkedett fordulatokban, egzotikus utazásokban, olykor szó szerint pokoli kalandokban - olvasható a Könyves blogon.

hvg.hu

Faludy-versek és fotók a metrón

A száz éve született Faludy György verseivel találkozhatnak korabeli fotókkal díszített, nagyméretű tablókon szerdától a budapesti millenniumi földalatti, valamint a 2-es és 3-as metró utasai.

MTI

Faludy György életre kelt

Élete utolsó időszakában sem veszített fanyar humorából és nem szűnt meg polgárpukkasztónak lenni. A 96 éves korában elhunyt költő életútjáról a Petőfi Irodalmi Múzeumban nyílt kiállítás.

Nagy Melinda